Valami izé, félúton a novella és az agyizzadás között

Olyan ez a zápor, mint egy hisztis kislány. Tépdesi a fák lombját, a füvet, kegyetlenül gyötri a világot, benne is főképp önmagát, tépi vízzuhatag-haját, és csak zokog, lubickolva rettenetes önsajnálatában.

A menekülő

(Semmi, de semmi köze nincs hozzám! Más egyénekhez meg pláne!)


Az iskolaudvar szinte üres. Csak pár elsős lézeng a sportpálya szélén és egy sovány, kis termetű  negyedikes lány kuporog egy csenevész tuja tövében, a kerítés oldalában.
A kislány egy füzetet tart az ölében, abba rajzolgat. Tolla alatt tündérszerű nőalakok, bölcs varázslók, kecses virágok kelnek életre. Ő maga egyre átszellemültebb: keskeny arca kipirul, sötét szeme furcsa tűzzel ragyog; még hosszú, sötétbarna haja haja is fényesebb, mint máskor.

Haiku a suliból és fotók itthonról

A haikut a suliban írtam (művtörin a barokkról, az ellenreformációról és a kettő összefüggéséről volt szó és így jött a képbe Szt. Ignác, aki katona volt, és miután lesántult egy ágyúlövéstől, szerzetesnek állt és ellenreformátor lett).

{Loyolai Szent Ignác mondja}
Szerzetes lettem:
legalább istenem legyen,
ha lábam nincsen.

Haiku by Liana Eliona

(Liana az egyik megkezdett fantasym, a Két világ vándora tünde hősnője, a fiú, akiről ír, pedig az ő Halász Tamás nevű osztálytársa. Még nem döntöttem el, hogy a történet végén összejöjjenek-e.)

{Olyan vagy...}
Mint egy tábla tej-
csoki, amiről tudom, hogy
meg lett mérgezve.

Haláltánc

(Olvasása közben ajánlott hallgatmány: http://www.youtube.com/watch?v=sB0BizoLsdc

Táncolok. Lépteim botladozók, testem hasztalan keresgéli a dobszó ritmusát: szerencsétlenül, folyton mellélépve próbálkozom követni a fakeretre feszített bőr rezdüléseit. Bokám meg-megbicsaklik, fejem sajog, szemhéjam leragadni igyekszik, a gyomrom egyetlen, nagy csomó.
Táncolok. Gondolataim elapadnak, tagjaim rátalálnak végre a maguk útjára, együtt lépek a dob tompa puffogásával. Arcom kisimul, vérem felfrissül, lelkem a szellemek útján halad. Szívem részegülten, szabálytalanul ver, a lábam könnyű, mint a füst. A dobszó repít messze-messze, a világokon is túlra.

Utcakép

Azt hiszem, ez az Eryna kegyeibenhez lesz illusztráció, és egy Eadai utcát ábrázol.
A suliban készült, Pantali tanár úr csodálatos festésóráján. (egyébként egy Dürer-akvarell másolata)
A naplementét én festettem hozzá. Festeni akartam volna az út közepére egy villanygitárt is, de mivel a többit is épp elég volt odapingálni, letettem róla.

Crazy

A kép híven tükrözi mostani hangulatomat. 

Legszívesebben üvöltve végigrohannék a városon. csak az tart vissza, hogy elfáradnék, berekednék, és nagyon hülyének néznének miatta (jogosan).

Ööööö... Ezt nem tudom, hogy nevezzem

Ez egy soha meg em írt történet eleje. Valószínűleg már nem is fejezem be.


Testem van. Ez a legelső, amit felfogok. Ezután rögtön következik az oszló sötétség, a fagyos, szottyos sár a meztelen talpaim alatt és a bőrömön végigcsorgó, jeges víz. Ez utóbbi teljesen helyénvaló, miután én vagyok a Záporistennő, és csak most, ebben a szent és tiszta minutumban öltöttem emberi, egész pontosan: női testet. Ésszerűnek tűnik, hogy záporban érkezzem ide.

Az én városom

Egy nagy rajz részlete számítógéppel felturbózva

Rajzaimat általában itt lehet megtekinteni: http://fairytaletellersarah.deviantart.com/