a súlyos, lila-fekete fellegek szőrén ülik meg az éjszakát
jégtüske-sarkantyúikat a szabadon nyargalászó szél oldalába vágják
hóbundás háztetőink puha hátán vágtatnak el a végtelenbe
szilaj rohanásukat idelent is érezni -
a fűtött házakban bele-belevacognak a lelkek
együtt ülünk a kandalló előtt
forraltborozunk és kis, fűszeres cipókat sütögetünk a parázson
beburkol minket a meleg, a kinti mély, dermedt, kozmikus álom és az enyhe füstszag
a világ robog velünk, száguld a semmiben, ez az egyetlen biztos és állandó pont -
a tűz, a sütés, a régi és új sztorik, a forralt bor, a társas
ti meg én
