Ez vagy 2016 óta ül a drive-mappámban befejezetlenül

 A depresszió nyelve

Elméletileg külön nyelve van a depressziónak,
ez egy külön stílus, kifejezési mód, életforma.
Úgy tűnik, csak én nem találom a saját depresszióm nyelvét,
vagy talán nincs is neki olyanja,
az én depresszióm a nonverbális fajta, egy ilyen
fullasztó csomó a torkomban, medúzaként borul az agyra,
az én depresszióm gyilkos idegméreg,
félkészen vetélnek el tőle a szavak,
az én depressziómnak kitépték a nyelvét,

Alexandria

Zörgősre száradt, megfakult könyvtár,

emléke annak, aki régen nem vagyok

Egyszer kincs volt, ma tömör fájdalom

ettől lettem sem-élő-sem-halott

Máglyát emelek abból, ami volt:

drága, de el kell pusztulnia

Könyvégető, aki készakarva felejt

itt ég bennem Alexandria

Nem híd a múltba, hanem maga a múlt,

de minden egyes perce mérgezett

Bűn, ha felgyújtom és megöl, hogyha nem

ellenem fordult az emlékezet

Sterilen ég, foszlik a kincsem;

drága, de el kell pusztulnia

Látjátok, nem marad por, se hamu –

lángolj, Alexandria

210402

Szabadulj el, megláncolt állat,

te csontba száműzött, elnémított harag

Áraszd el keserű tüzeddel a szívem, 

bosszuld meg rajtam, hogy bántottalak

Emeld fel büszke fejedet végre,

tárd ki a szárnyad, amit visszanyestem

Kiáltsd az égboltra minden keserved,

gyógyíts ki abból, amit magammal tettem

Én csodaszép, nemes, gyötrött bestiám,

ébredj fel végre dermedt rémálmodból

Én dühöngő, síró, reszkető lelkem -

szabadíts meg, kérlek, a gonosztól