lefelé

szottyos a sár, amely elnyel
szárad a szám és
undort izzad a bőröm
rémálmok szaga száll ma a széllel
sírva borulnak a földre a széttört fák és
vérbe bukik le a nap

messze van ember csak
egyedül vagyok én a világon
messze van ember
egyre sötétül az ég
rémálom szele marja az arcom
sírnék, senki se hallja
félek, senki se lát

hulla lapul odalenn a mocsárban
csontkeze megmarkolja a lábam
húz lefelé a halál

száraz a szám
a hajam bogaraktól nyüzsgő boglya
vérbe bukik le a nap
és sírnak a széttört fák ott messze
senki se lát már többé engem
hullakezekkel lassan a mélybe
lehúz ma a szottyos
hűvös sár