Mellkas-ketrec rácsa átszakad
Elszabadul a szívem
Sárkánymadár, karmos-pikkelyes
Tűzvész lobog a szemében
Táncba kezd a testem nélkülem
Sarokba hajítva nézem
Máglya a lelkem, a ritmus a füstje
A Hold elolvad az égen
Ne szólj ma rám, ma szabad vagyok
Ne nézz ma rám, ma senki vagyok
Bőröm a dob keretére feszül
Zenében ázik az éjjel
Mosolyog az űr fogatlan szája
Fák táncolnak a fénnyel
Ne szólj ma rám, ma senki vagyok
Ne nézz ma rám, ma szabad vagyok
nincs miért?
van miért
miért van
mi ez
ki kéne fordítani a létezést a sarkaiból
kifacsarni magamból mindent, ami idebenn van
mi van itt bennem belül
vajon tényleg ilyen üres vagyok-e
fel kéne rázni engem, mint Holle anyó párnáit
felkavarni, mint a cukrot a pohár aljáról
hogy kitisztuljon ez a katyvasz
hogy végre lássam
hogy valójában
miért
szottyos a sár, amely elnyel
szárad a szám és
undort izzad a bőröm
rémálmok szaga száll ma a széllel
sírva borulnak a földre a széttört fák és
vérbe bukik le a nap
messze van ember csak
egyedül vagyok én a világon
messze van ember
egyre sötétül az ég
rémálom szele marja az arcom
sírnék, senki se hallja
félek, senki se lát
hulla lapul odalenn a mocsárban
csontkeze megmarkolja a lábam
húz lefelé a halál
száraz a szám
a hajam bogaraktól nyüzsgő boglya
vérbe bukik le a nap
és sírnak a széttört fák ott messze
senki se lát már többé engem
hullakezekkel lassan a mélybe
lehúz ma a szottyos
hűvös sár
