Tekintetek

Az első szempár, amit reggel meglátok, tiszta, kék és szemrehányó. A húgom kelt, ugyanis már megint elaludtam. A második a sajátom a tükörben: sötétbarna. Kritikusan nézem magam végig, nem egyszer; igenis, háklis vagyok arra, mit veszek fel. Végül kissé lenőtt frizurám megzabolázódik, és minden a helyére kerül: a fülembe a peace jeles fülbevaló, a lábaimra a fekete-szürke kockás pamutharisnya, afölé a furcsa fényű, sárga-piros pöttyös ruha, a kék magas sarkú és a méhecskeszerű, barna-napsárga csíkos táskámra a FREE GERÉB ÁGNES kitűző.
Igen, ebből már látszik, hogy hóbortos vagyok és általában fütyülök mások véleményére, már ami az öltözködést illeti. De folytatom a szüleim szemepárjával: egy kék és egy barna, és mindkettő állandóan elugrál rólunk. Rohannak ők is, mi is. Akik figyelni képesek ránk, azok az állataink: a cica és a kutya. Sárga és csokoládébarna szemük rám tapad, míg magyarázok nekik. Néha azt hiszem, megértik, amit beszélek.
Tekintetek tömkelegeit látom a buszon: annyi van belőlük, hogy már egy sem érdekel, pedig ha csak egyet látnék, ez nem így lenne.
További szempárok a suliban: az ofő bácsi szeme zöld, az osztálytársaké meghitten ismerős. Tekintetek a folyosón: a kisebb, a nagyobb, a párhuzamos osztályok és a tanárok szemei. Némelyik kedves, megszokott, másoké szúrós, sőt, bántó.
Később ismét buszok fullasztó tömegében látok idegen tekinteteket, s ismét eszembe jut, hogy ha kevesebben élnénk egy helyen (pl. egy városban), jobban tudnánk törődni egymással.
Hazaérve Apu kék vagy Anyu barna szemének világa fogad, jó esetben meleg és sok, rosszabb esetben kihűlt és maradék ebéddel, már ha a délután ötkor megejtett bőséges étkezés ebédnek nevezhető.
Matematika házim készítése közben gondolkodom, csak úgy mellékesen, némely érdekesebb szempárról, ami megragadta a fantáziámat, és szép lassan felépítek belőlük újabb szereplőket a kisded történeteimbe, esetleg meglévő lényeimet gazdagítom velük.
Kleptomániás vagyok, már ami a szereplőket illeti, mégsem ismerhet senki magára egyikben sem, egy-két kivétellel, amikor még engedélyt is kértem egyes ismerőseim jellemének lekoppintására. Egy-egy arc néha olyan lényeket képes kirajzolni a fejemben, amilyenekről a szerencsétlen ihletők álmodni sem mernének.
Végül este, elalvás előtt újra a húgom kék szemei néznek vissza rám, mikor kedvenc szokásunk szerint meg-, ki-, és átbeszéljük az egész napunkat, míg Anyu ránk nem szól, hogy késő van. Ez időponttól függetlenül mindig akkor történik, mikor a legérdekesebb résznél tartunk.
Végül elalszom és az emberekről álmodom, akikkel ma egy-egy pillantásra méltattuk egymást.