Monológ a középkorból

Borinak

Látlak; ott állsz fent, az erkélyen. Én idelent fekszem, a vérpadon, lekötözve. Ha köteleim nem tartanának fogva, akkor sem tudnék megmozdulni. A főtanácsos úr bérencei lilára-zöldre vertek, csupáncsak azért, mert megtehették. Senkit nem érdekel, mi történik egy halálraítélttel a lefejezése előtt.
Látlak, de nem nézek a szemedbe. Cserbenhagytál. Amikor már látszott, hogy a lázadás, amit mi ketten szítottunk, elbukik, te megijedtél, és arra kértél, hagyjuk abba, mert most már az életünkkel játszunk, mire én azt feleltem, hogy akkor játsszunk tovább, még nincsen vége, még nem szabadítottuk fel magunkat a főtanácsos hatalma alól. Ezután veszekedni kezdtünk, én gyávának neveztelek, te pedig azt mondtad, álmokat kergetek és fel kéne ébrednem végre. Haraggal váltunk el. Másnap engem elfogtak, ítélőszék elé állítottak és kimondták: lázadásomért a büntetésem halál.

Annak idején megfogadtuk, hogy mindig kitartunk egymás mellett, bármi történjék is; vérszövetséget kötöttünk. Atyáink fivérek voltak, őrájuk esküdtünk, és őket sértettük meg, mikor felrúgtuk az esküt.
Jön a bakó. Felismerem: ő kiabált leghangosabban, amikor elítéltek. Vérben forgó szemekkel üvöltötte: „halál reá!” Most vörös kelme takarja az arcát.
A főtanácsos gonosz ember. Úgy irányítja szegény öreg urunkat, a herceget, mint a vásári bábosok a madzagbábokat. Mi, a két fiatal lovag csak azt szerettük volna elérni, hogy lemondjon a hatalmáról és visszaadja azt a hercegnek, hogy urunk végre megint maga döntsön arról, hogy kit űz el az udvarából, vagy épp kit fejeztet le. A főtanácsos most odafent ül, és üdvözülten mosolyog.
Hahó, emberek, én még élni akarok! Habzsolni, falni akarom az életet! Ezernyi vad tivornya, száz hordó bor, rengeteg gyönyörű nő vár rám, tavaszok, nyarak, telek, szerelmek, csaták, de nem fogom megélni őket, mindet elvették tőlem.
A hóhér közelebb lép. Felemeli a bárdot. Sötét szemedben düh lángjai lobbannak. Végre rád nézek: a szemünk összevillan, mintha a szövetségünk még mindig tartana. Te voltál a legjobb barátom.
Te felkiáltasz. A bárd lesújt. Egy pillanatig mindent a fájdalom ural, aztána világ megszűnik, veled, a palotával, a vérpaddal és énvelem együtt.

(A játéknak vége, pontszáma: 0. Akar új játékot kezdeni?)