Hexameterek neki

1.
Retteg a szívem, a vér idebenn szép lassan megfagy,
Arcod képe agyamban vízszinü árnnyá szürkül,
Zajlik az életem, elzár tőled a dupla magyar ma,
Míg te Gödöllőn szenvedsz, mandulagyulladt hősöm.
Úgy ücsörögnék ágyad szélén és borogatnám
Égő torkod s lázhevitette fejed friss vízzel,
Ám a rideg, lelketlen igazság az, hogy sajnos
Nem lehet, itt kell lennem a távoli Fót kebelében.
Így kesereg vala bibliofil nőd itt kedd reggel
Aggodalomtól és idegességtől idiótán,
Sejtvén sejtve: amíg ő harcol a verslábakkal,
Nagybetegen te szobád menedékében LoLozol.

2.
Doszt elegem van a fóti bazárból, édes Marcell,
Elmebaj üldöz, a szájak járnak, a fej megfájdul.
Míg csupa olcsó kis problémán hisztiz az osztály,
Verssel hűti fejét a te kedvesed, így nem robban
Széjjel az ő koponyája, s az illatod emlékével
Él túl. (Vége szakad tán ennek a szarnak is egyszer.)

 3.  

Mint buta popdalok, éjjel-nappal jársz a fejemben,

Már a hiányod a csúf és köznapi élet része, 

Szutykos szerdák, csúnya csütörtökök őrlik a lelkem, 

S félhülye fejjel a távolléttől várlak örökké.