Kővé dermedt a kényszerű közöny,
És beborított rajtad mindent, ami fájt
Szoborrá lettél, néma szürkeség
Páncélként vettél magadra halált
Mint sós zárvány kövült beléd a sírás,
A tested idegen, dermedten nézed
Távoli minden, már semmi sem bánthat -
Százéves álomba merült a szíved
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése