Hófehérke

Fehér a fala a háznak, ahová befogadtak.
Fehér a kastély, ahol születtem.
Fehér az alma húsa.
Fehér az öntudatlanság, amiben lebegek.
Fehér, mint a hó,
a bőröm.
Piros volt haragos mostohám arca.
Piros volt a hajnal, amelyen az erdőbe vittek.
Piros az alma fényes héja,
égő piros az éhség, amellyel beleharaptam.
Piros, mint a vér,
a szám.
Fekete volt minden egyes este,
amikor sírva álltam az ablaknál,
fekete volt a királynő dühe,
akárhányszor rám nézett.
Fekete a fájdalom,
tompán izzik minden porcikámban,
fekete a végtelen álom,
talán sosem lesz ébredés belőle,
fekete az örökös éjszaka,
amelyben én pislákolok szentjánosbogárként.
Fekete, mint az ében,
a hajam.